Tryout

Szeretettel várunk mindenkit Január 20.-án Dunakeszin, a Fő út 145 alatt lévő Magyarság Sportpálya műfüvesén, ugyanis ekkor tartjuk meg első Tryout-unkat. Gyere és próbáld ki magad a 9 állomásból álló felmérő pályánkon, melynek alapján képet kaphatsz arról, melyik poszton is lehetnél igazán hasznos csapattag. Teszteljük a gyorsaságodat, ugrási képességeidet, irányváltásod hatékonyságát és a labdával való ügyességedet egyaránt.

Az első állomás egy 40 yardos sprint, másnéven 40 yard-dash lesz. A feladat célja, hogy a lehető leggyorsabban teljesítsétek a két egymástól 40 yardra kihelyezett bója közötti távolságot.

A második résznél az úgynevezett Shuttle Drillben mérjük fel tudásotokat. Egymástól 5 yardra 3 bóját helyezünk le. A középsővel álltok majd szemben, sípszóra jobb oldali bójához futtok, onnan a távoli 10 yardra helyezkedőhöz és végül vissza a középsőhöz.

Harmadik feladatunk a 3 cone drill lesz. Itt szintén 3 bóját teszünk le egymástól 5 yardra, L alakban. Első lépésként a kettes bójához fut a játékos, majd vissza az egyeshez (kezdőpont), ezután megint a ketteshez és ezt megkerülve tovább halad a hármas bójához, amit megkerülve vissza a ketteshez, majd az egyeshez és ezzel ér véget a drill.

Ezután következik a Vertical Jump, ahol arról kapunk képet, milyen magasra vagytok képesek ugrani, majd a Broad Jumpnál a helyből való távolugrást vizsgáljuk. A végére marad a Long Throwing – milyen messzire, a Target Throwing – és milyen pontosan képes az adott játékos eldobni a labdát, valamint a Catching – a labda elkapás.

Lehetősége lesz mindenkinek felpróbálni és kipróbálni is a felszereléseket (labdával való szlalomozás, elkapás, passzolás és 2-2 akadályozó ember közötti átfutás).

Fontos, hogy hozzatok magatokkal mozgáshoz kényelmes ruhát, egy stoplis és egy sima talpú edzőcipőt, továbbá némi folyadékot. Szombaton találkozunk!