Flag csapatunk is bemutatkozott

Megkezdte szereplését a Dunakeszi Rangers u16-os flag football csapata is. A Rozsnyai úti műfüvesen léptek pályára fiataljaink. Természetesen a cél a tapasztalatszerzés, a légkörrel való  ismerkedés volt, valamint, hogy jól érezzék magukat játékosaink. Ez azt hiszem maximálisan sikerült, így elérte célját ez a kupanap is. Az első fordulóban a Budapest Eagles csapata volt az ellenfél. 

Sokakon érezhető volt az izgalom, hiszen valamennyiüknek ez volt élete első mérkőzése. Sok hiba csúszott még a játékba, így a sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkező ellenfelünk viszonylag simán nyert 39-0 arányban. Ezután némi pihenő várt a srácokra, akik már izgatottan várták a következő találkozót. Második ellenfelünk a Dabas Sparks és a Budapest Titans kooperációjaként létrejött Spartans volt. Ami az Eagles esetében elmondható volt, az itt hatványozottan igaznak bizonyult, ugyanis a Titánok is évek óta foglalkoznak már az utánpótlással, így hasonlóan nehéz  mérkőzés várt a csapatra. Az elején viszonylag hamar szerzett 12-0-s előnyt a Spartans, a félidő előtt azonban sikerült megszerezni a nap első pontjait, amikor is Elek István kapta el Csernyik Péter átadását, így 19-6-os állással fordultak a csapatok. A második játékrészt a Rangers kezdte jobban és egy szép driveval sikerült is végig menetelni a pályán, elkezdve ezzel a felzárkózást, 12-19. Sajnos az ellenfelünk megrázta magát, újabb Touchdownt szereztek, beállítva ezzel a 26-12-es végeredményt. Nagy bizakodásra adhat okot a mutatott játék, hiszen a mérkőzés végéig esélyünk volt az egyenlítésre, vagy akár a fordításra is. A nap végére az is kiderült, hogy ellenfeleink osztoztak meg az arany és az ezüstérmeken. A Budapest Eagles 25-14-re győzte le a döntőben a Spartanst, így megszerezve a tornagyőzelmet.

Harmadik helyen a házigazda Budapest Wolves u16-osai zártak, a tőlük vereséget szenvedő Diósd Saints így lecsúszott a dobogóról és negyedik lett. A Dunakeszi Rangers első tornáján az ötödik helyen zárt. Edzőink támadó és védő oldalon is megválasztották a torna legjobbjait.

Offense oldalon ezt Elek István érdemelte ki, a védők részéről pedig Kelecz Béla Patrik. Köszönjük szépen a kilátogató nézőknek és családtagoknak a bíztatást, valamint a Budapest Wolvesnak a torna megrendezését.